Szentendrei viadal: jön a „Bátrak Próbája” ifjúsági sportverseny

2018. okt. 12. - péntek

A MATASZ Pest Megyei Szervezete Szentendrén, az Altiszti Akadémia területén az általános iskolák felső tagozatos tanulói részére –  10-14 éves korosztály –  a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával, jelenlétével szombaton ingyenes programot szervez.

A rendezvényre minden iskola legalább egy 10 fős versenyző csapatot delegálhat, a szurkoló diákok számát nem korlátozzuk és számukra is érdekes bemutatókat, tevékenységeket biztosítunk. A 9 órakor kezdődő programban bemutató ejtőernyős ugrás is szerepel, amivel egy kevéssé ismert, fontos sportra kívánjuk a figyelmet felhívni. A versenyfeladatokat 8+2 fős csapatok teljesítik, míg a többiek, változatos feladatokat, gyakorlatokat végeznek a versenyterületen kívül. Itt felfújható akadálypályák, légvárak, ügyességi játékok, lézeres és airsoft lövészet, íjászat gyakorlása mellett katonai fegyverekkel ismerkedhetnek majd a fiatalok.

A versenyfeladatok vívás, reakciógyorsasági feladat, lézeres lövészet, kvíz és Solathlon (összetett katonai sport) lesznek. A csapatban végzett versenytevékenységek kiváló lehetőséget biztosítanak a közösségépítésre és közösségformálásra, a feladatok végrehajtása mindvégig nagy fegyelmet igényel. A versenyben résztvevő csapatok minden résztvevője ”Bátrak Próbája” feliratú pólót kap.

A sportnap az alábbi tematikus rendet követi.

Versenyfeladatok:                                                              

Solathlon

Lézer puskás lövészet

Reakció gyorsasági feladat

Vívás

Kvíz

Kiegészítő szórakoztató játékok:

Légvárak (4 évszak, kis akadály pálya, domb)

Íjászat

Lézer lövészet

Airsoft lövészet

Katonai fegyver bemutató

A versenyfeladatok leírása:

 Solathlon: A Solathlon egy teljesen veszélytelen lézeres lövészetből, akadálypálya leküzdéséből és egy villám tájékozódási feladatból álló összetett sport. A verseny menete: a versenyző diák egy elektronikus chipet kap, melyet felhúz az ujjára. Az elektronikus chippel a start bójához érinti, mellyel elindítja a saját idejét.  Az első feladat a lövészet ahol 30 másodperc áll a versenyző részére, hogy háromszor beletaláljon a cél fekete körébe, amit a tábla zöld leddel  jelez. Ha 30 másodperc előtt eltalálja háromszor a cél kört, akkor előbb is elindulhat a második feladat felé.

Második feladat az akadály pálya ahol 10 akadályt kell leküzdeniük a versenyzőknek.

Harmadik feladat a villám tájékozódás, ahol a pálya bejáratánál a versenyző felvesz egy térképet, mely alapján meg kell találnia a kihelyezett 16 bójából 12-őt a térképen feltüntetet sorrendben. A bójákon lévő „dobozokhoz” kell hozzá érinteni a chipeket, mely hangos csipogással és led felvillanással jelzi, hogy „megfogták” a pontot. A pálya végén lévő cél doboz zárja le a versenyző idejét. A második, illetve a harmadik állomáson, ha a versenyző kihagy egy akadályt, vagy nem fog meg egy pontot büntető időt kap, akadályonként és pontonként 10-10 másodpercet.

Minden csapatból 8 ember teljesíti a pályát, majd az így kapott összesített idő adja meg a csapatok sorrendjét.

Lézer puskás lövészet: Minden csapatból 8 fő vesz részt. 30 másodperc alatt kell 5 x beletalálni a fekete körbe. Ahányszor nem sikerül annyi büntető pontot kap a csapat. Ha 30 másodpercen belül találja el 5 x a célt, akkor az idő összeadása adja a végeredményt.

Reakció gyorsasági feladat: A feladatban egyszerre két csapattag vesz részt. 10 db egy méteres bója tetején villan fel zöld és piros fény melyeket „lenyomva” szerezhetünk egy- egy pontot. Az egyik versenyző csak a piros, míg a másik a zöld fényt „nyomkodja”! 24 pont megszerzésével jár le az idő és minden párosnál a jobb időt számoljuk csak, így összesen négy eredményt kapunk melynek összeadásával kapjuk meg a végső sorrendet!

Vívás: Két csapat versenyez egymással. az elsők az elsőkkel, a másodikak a másodikkal és így tovább egymás ellen vívnak a versenyzők. 3 tusra megy a vívás, így a győztes csapat kap egy pontot, majd így összeadva kapjuk meg majd a végső sorrendet!

Kvíz: Egy rövid 10 perces előadás után 10 kérdés megválaszolásával kapjuk meg majd a csapatok sorrendjét!

A részletes program:

8-9 óra között a csapatok érkezése.

9 órakor kvíz a tornacsarnok van, utána a többi versenyszámban megkezdése.

10 órakor ünnepélyes megnyitó és ejtőernyős ugrás, majd a versenyszámok folytatása.

13 és 14 óra között tervezzük az ünnepélyes eredményhirdetést!

 

 

A honvédelmi nevelés befektetés a jövőbe

A honvédelmi nevelés befektetés a jövőbe

A honvédelmi nevelés befektetés a jövőbe, Magyarország békéjét az erős, jól képzett haderő biztosíthatja – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára április 17-én, szerdán...

bővebben
100 nap az olimpiáig: éremesőre várva

100 nap az olimpiáig: éremesőre várva

„Abban bízunk, hogy minél nagyobb létszámban fogja képviseltetni magát a magyar csapat a párizsi nyári olimpiai játékokon” – jelentette ki dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sajtótájékoztatóján,...

bővebben
A következő tanévtől lovas honvéd kadétokat képeznek Halason

A következő tanévtől lovas honvéd kadétokat képeznek Halason

Lovas honvéd kadét képzés indul Kiskunhalason – számolt be közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A hadügyi tárca vezetője néhány nappal ezelőtt a Kiskunhalasi Szakképző Centrum Dékáni Árpád Technikumban vett részt Bács-Kiskun vármegye...

bővebben