Úszóverseny a jövő jegyében

2019-02-04

Csepelen nem sokáig volt néptelen a Posztógyár utcai Tanuszoda. Január 9 -én közel 170 diák részvételével rendeztek úszóversenyt a Honvédelmi Sport, a vízi- életmentés, a „Tiszta víz, tiszta élet” jegyében. A közel 300 mért időeredményt hozó megmérettetésen az 1. és a 2. korcsoportos általános iskolások vettek részt. A szép eredményeket is hozó verseny betétprogramjában szerepelt a vízi életmentés (speciális Ambu babával), ami már ebben a korban rávezeti a gyerekeket az önkéntes segítségnyújtásra. Bemutatkozott a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület új programja, a “Tiszta víz, tiszta élet” is, ami a helyszíni ügyességi feladatmegoldáson kívül szeretné felhívni a figyelmet a Csepel- sziget vizes adottságaira (Duna, bányatavak, stb.) és az ahhoz kapcsolódó, vizek tisztaságát elősegítő kezdeményezésekre.


Az úszóverseny a jövő héten folytatódik a Csepeli Strandfürdő fedett, 50 méteres úszómedencéjében a 3. 4. korcsoportosok versenyével, ahol a NATO- úszásoknál megszokott akadály- úszásokra is sor kerül majd és a tervek szerint búvárbemutatóval is készülnek a résztvevőknek.

Úszóverseny extrákkal

Az I., II. korcsoportosok múlt heti versenye után a csepeli általános iskolák III., IV. korcsoportosainak úszó diákolimpiájára került sor január 17 -én csütörtökön a csepeli strandfürdő területén. A Csepeli Testnevelő Közösség és a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület közös lebonyolítású eseményén az 50 méteres fedett úszómedence partján már reggel szép számban gyülekeztek a tanintézmények diákjai és tanárai, hogy az úszóversenyeken kívül a Honvédelmi Sportszövetség által is támogatott NATO -akadályúszás mintájára az úgynevezett speciális, akadályúszó programban is részt vehessenek. A gyerekek közt láthatóan nagy népszerűséget generáló versenyek közben olyan betétprogramok is szerepeltek, mint a vízi- életmentés vagy az újjáélesztési gyakorlat, aminek a mindennapokban is óriási hasznát vehetik majd a nebulók. A versenyeken legjobban teljesítők a megérdemelt okleveleken és érmeken kívül egy egészen speciális jutalmat is kaptak: a Szent Flórián Búvár Sportegyesület kitelepülésének köszönhetően és szakembereinek jóvoltából a búvárkodás rejtelmeibe is betekintést nyerhettek a legjobbak, ami láthatóan sokuk tetszését elnyerte.