Bátrak Ligája–Rákóczi Kupa: Makón is nagy siker!

2019-03-11

A Honvédelmi Sportszövetség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársággal együttműködésben szervezett országos versenysorozata Csongrád megyében folytatódott – a Mórahalmi Móra Ferenc Általános és a szabadkai Majsai Úti Általános Iskola került a budapesti fináléba. 

„Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársággal együttműködésben szervezett Bátrak Ligája–Rákóczi Kupának ekkor a sikere van! – fogalmazott boldogan dr. Nébald György, olimpiai bajnok vívónk, a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnöke. – A gyulai viadal után Makón is kiváló hangulatban, mosolyogva, egymást megismerkedve vetélkedtek a gyerekek. És a külhoni csapatok ismét hoztak magukkal szurkolókat, egyértelműen kijelenthetjük, van létjogosultsága a sorozatnak, sőt!”

A hét selejtezőből és a budapesti fináléból álló sorozatban öt magyar és öt határon túli iskola nyolcfős, 7-8. osztályos tanulóiból álló csapatai tíz versenyszámban, többek között akadálypályákon, sorversenyekben, íjászatban mérik össze erejüket, illetve szellemi vetélkedő is szerepel a programban. A csapatok utaztatását és teljes ellátását a Honvédelmi Sportszövetség állja, minden résztvevő köznevelési intézmény 500 ezer forint értékű sportszercsomagot kap. A budapesti fináléba minden selejtező legjobb magyar és legjobb határon túli csapata kerül be.

A makói Erdei János Városi Sportcsarnokban megtartott eseményen – amelyen díjátadóként részt vett Czirbus Gábor Makó alpolgármestere és Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatója – a hazaiakon kívül Orosházáról, Mórahalomról, Hódmezővásárhelyről, illetve Szabadkáról, Péterrévéről, Kishegyesről és Beddánról érkeztek csapatok.

A selejtezőt a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola nyerte, megelőzve a Szabadkáról érkező Majsai Úti Általános Iskolát – ez a két csapat kvalifikálta magát a budapesti fináléba. A harmadik helyen a makói Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola végzett.

Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa 2019

  1. selejtező, Makó – 2019. március 11.

Hazai csapatok:

  1. Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola – 1 csapat (Makó)
  2. Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – 1 csapat (Makó)
  3. Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda – 1 csapat (Orosháza)
  4. Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola – 1 csapat (Mórahalom)
  5. Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola – 1 csapat (Hódmezővásárhely)

Külhoni csapatok (összesen 233fő):

  1. Széchenyi István Általános Iskola – 1 csapat (Szabadka)
  2. Majsai Úti Általános Iskola – 1 csapat (Szabadka)
  3. Samu Mihály Általános Iskola – 1 csapat (Péterréve)
  4. Ady Endre Kísérleti Általános Iskola – 1 csapat (Kishegyes)
  5. Testvériség – egység Általános Iskola – 1 csapat (Bezdán)

Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa 2019, a teljes program

A program

Selejtező

Gyula – Március 1.

5 magyar – 5 külhoni csapat – Továbbjutott: Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola, Kárász Karolina Általános Iskola (Horgos)

Makó – Március 11.

5 magyar – 5 külhoni csapat – Továbbjutott: Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola, Majsai Úti Általános Iskola (Szabadka)

Baja – Március 18.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Berettyóújfalu – Április 8.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Kisvárda – Április 29.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Felsőzsolca – Május 10.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Tatabánya – Május 20.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Döntő

Budapest – Június 7.

7 selejtező legjobb magyar és külhoni csapatai