„Aktív időszak előtt állunk!” – a HS országos küldöttgyűlése a jövő jegyében zajlott

2019-04-24

A Honvédelmi Sportszövetség országos küldöttgyűlését tartotta meg szerdán a Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központban. Minden napirendi pontot egyhangúlag elfogadtak. A Honvédelmi Sportközpontokkal kapcsolatban elhangzott, hogy öt helyszínen már megindult a közbeszerzési eljárás.

Bevezetőjében dr. Simicskó István elnök, kormánybiztos elmondta, hogy a 2017. januárban alapított, manapság már 178 tagszervezettel rendelkező köztestület a megfogalmazott küldetéstudat mentén halad előre. „A haza védelme nemzeti ügy!” – idézte a Honvédelmi Törvény első pontját, utalva a HS hazafias nevelés érdekében tett erőfeszítéseire, országos, nagy sikerű programjaira. Mint megemlítette: „A Honvédelmi Sportszövetség az igencsak mozgalmas alapozási időszaka után az építkezési fázisba érkezett.”

Az országos küldöttgyűlés ezt követően végigment az előre meghatározott napirendi pontokon, amelyek a következők voltak:

  1. Az elnökség 2018. évi tevékenységéről szóló beszámoló jóváhagyása
  2. A Felügyelőbizottság 2018 évi beszámolójának és a 2019 évi ellenőrzési tervének elfogadása, valamint a Honvédelmi Sportszövetség 2018. évi szakmai és pénzügyi helyzetéről szóló beszámolóról készült felügyelőbizottsági jelentés elfogadása
  3. A Honvédelmi Sportszövetség 2018 évi szakmai és pénzügyi helyzetéről szóló beszámolójáról készült könyvvizsgálói jelentés elfogadása
  4. A Honvédelmi Sportszövetség 2018 évi szakmai és pénzügyi helyzetéről szóló beszámoló és közhasznúsági melléklet elfogadása
  5. A tárgyévi költségvetés (pénzügyi és szakmai terv) elfogadása

Minden beszámolót a küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadott.

A beszámolók közül ki kell emelni dr. Nébald György, a Honvédelmi Sportszövegség általános alelnökének a 2018-as, rendkívül mozgalmas esztendőről, a 2018-as és 2019-es esztendő pénzügyi helyzetéről szóló beszámolóját.

Szóba kerültek a Honvédelmi Sportközpontok, amellyel kapcsolatban dr. Simicskó István jó hírről tudott szolgálni: mint tájékoztatta a küldöttgyűlést, a kormányzatnak továbbra is feltett szándéka, hogy három ütemben az ország minden egyes járásában épüljön egy ilyen központ. A Beruházási Ügynökség megalakult, sőt öt településen (Baja, Balassagyarmat, Újfehértó, Szarvas, Szigetvár) már megindult a közbeszerzési eljárás. „Aktív időszak előtt állunk!” – fogalmazott örömmel.