Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa: folytassa, Kisvárda!

2019. ápr. 27. - szombat

Gyula, Makó, Baja és Berettyóújfalu után Kisvárda, avagy a Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa pörög tovább! A Honvédelmi Sportszövetség kiemelkedő programsorozatának első három állomása hatalmas érdeklődés mellett hatalmas sikert hozott, mindenki győztesnek érezte magát. A résztvevő gyerekek és szurkolói a vetélkedő során sokat mosolyogtak, a közösségépítő feladatok során a jó kedv volt az úr.

„Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársággal együttműködésben szervezett Bátrak Ligája–Rákóczi Kupája nagy sikerrel zajlik országszerte. Gyulán, Makón, Baján és Berettyóújfalun is kiváló hangulatban, mosolyogva, egymást megismerkedve vetélkedtek a gyerekek. És a külhoni csapatok ismét hoztak magukkal szurkolókat, egyértelműen kijelenthetjük, van létjogosultsága a sorozatnak, sőt! Biztos vagyok benne, hogy Kisvárdán is hasonló hangulatú, remek nap vár a gyerekekre” – fogalmazott dr. Nébald György, a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnöke.

A hét selejtezőből és a budapesti fináléból álló sorozatban ugyanis öt magyar és öt határon túli iskola nyolcfős, 7-8. osztályos tanulóiból álló csapatai tíz versenyszámban, többek között akadálypályákon, sorversenyekben, íjászatban mérik össze erejüket, illetve szellemi vetélkedő is szerepel a programban. A budapesti fináléba minden selejtező legjobb magyar és legjobb határon túli csapata kerül be.

A kisvárdai versenyen a hazaiakon kívül Nyíregyházáról, Sátoraljaújhelyről, illetve Nagykárolyról, Szatmárnémetiről, Beregszászról, Csongorról és Karácsfalváról érkeznek csapatok.

Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa 2019

  1. selejtező, Kisvárda – 2019. április 29.

Hazai csapatok:

  1. Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda – Kisvárda
  2. Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola – Kisvárda
  3. Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium – Nyíregyháza
  4. Nyíregyházi Bem József Általános Iskola – Nyíregyháza
  5. Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű, Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Sátoraljaújhely

Külhoni csapatok:

  1. Kalazanci Szt. József Római Katolikus Liceum – Nagykároly
  2. Rákóczi Ferenc Általános Iskola – Szatmárnémeti
  3. Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola – Beregszász
  4. Csongori Általános Iskola – Csongor
  5. Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum – Karácsfalva

Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa 2019, a teljes program

A program

Selejtező

Gyula – Március 1.

5 magyar – 5 külhoni csapat – Továbbjutott: Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola, Kárász Karolina Általános Iskola (Horgos)

Makó – Március 11.

5 magyar – 5 külhoni csapat – Továbbjutott: Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola, Majsai Úti Általános Iskola (Szabadka)

Baja – Március 18.

5 magyar – 5 külhoni csapat – Továbbjutott: Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola, Stevan Sremac Általános (Zenta)

Berettyóújfalu – Április 8.

5 magyar – 5 külhoni csapat – Továbbjutott: Arany János Elméleti Líceum (Nagyszalonta), Debreceni Hunyadi János Általános Iskolát

Kisvárda – Április 29.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Felsőzsolca – Május 10.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Tatabánya – Május 20.

5 magyar – 5 külhoni csapat

Döntő

Budapest – Június 7.

7 selejtező legjobb magyar és külhoni csapatai

 

 

 

 

 

 

 

Kadétok és kibervédelem

Kadétok és kibervédelem

Kibervédelmi és civil-katonai együttműködési ismeretekkel gazdagodtak a Thomory Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium kadétjai, akik az MH Kiber- és Információs Műveleti Központhoz látogattak. A honvéd kadétok számára idén is számtalan lehetőség nyílik arra,...

bővebben
Háromoldalú együttműködés

Háromoldalú együttműködés

A magyar ejtőernyős hagyományok ápolása, valamint az ejtőernyős sporttevékenység népszerűsítése érdekében megállapodást írt alá Kaló Miklós ezredes, a Magyar Honvédség vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred parancsnoka, Molnár Zsolt ezredes, a Magyar...

bővebben
Bátrak Ligája Tiszavasváriban

Bátrak Ligája Tiszavasváriban

A Honvédelmi Sportszövetség 46. alkalommal rendezte meg a Bátrak Ligájának izgalmas versenyét, melynek ezúttal Tiszavasvári adott otthont. Az ünnepélyes eredményhirdetésen a díjakat Dr. Simicskó István a HS elnöke, Dr. Vinnai Győző a térség országgyűlési képviselője...

bővebben