Komplex programok támogatása

2019-06-04

Egyre több fiatal bevonásával a Honvédelmi Sportszövetség az idei évben is támogatja és koordinálja a honvédelmi neveléshez kapcsolódó programok, szabadidős tevékenységek megvalósulását. Az elmúlt évben számos, sikeres rendezvény valósulhatott meg, mely folytatásra érdemes. A Szövetség célja, hogy ez évben is segítse a közösségek építését, azok lelki és szellemi aktivitását.

Jelen felhívások azon szervezett események támogatására irányulnak, melyek Magyarország állampolgárainak a haza védelme iránti hazafias elkötelezettségét és áldozatkészségét az önkéntesség figyelembevételével bevonják, valamint a társadalom és a honvédelem kapcsolatát erősítik.

A Szövetség elsősorban a tagként résztvevő civil szervezetek országos hálózatán keresztül támogatja a honvédelmi nevelést megvalósító, a sportról szóló törvény hatálya alá nem tartozó események, szabadidős programok integrált működését. Ennek érdekében három támogatási felhívást tesz közzé. A felhívások a honvédelmi sportokhoz kapcsolódó nyári táborok támogatására, a sport-illetve egyéb egynapos szakmai programok támogatására és a több alkalmas komplex programok szakmai és pénzügyi támogatására irányulnak.

Mindemellett a Honvédelmi Sportszövetség továbbra is elkötelezett aziránt, hogy támogassa a köznevelési intézmények általános honvédelmi nevelési tevékenységét, ezért további három támogatási felhívást tesz közzé. A Szövetség Támogatja a hazai tanulmányutak és határon túli tanulmányutak szervezését, valamint honvédelmi napok szervezését.

A támogatási felhívások részletei ezen a linken elérhetők.