Minden, amit a Szemere Miklós Vetélkedőről tudni kell!

2020. febr. 25. - kedd

A hazafias és honvédelmi nevelés stratégiáját összefoglaló Szemere Miklós Program keretén belül elindult az általános iskolák felső tagozatos diákjainak meghirdetett országos program, a Szemere Miklós Vetélkedő. Patinás, nagy hagyományokkal bíró helyszínen ismertették a háromfordulós vetélkedő részleteit, amelynek célja a hazaszeretet, a nemzeti identitástudat, valamint értékeink ismeretének megerősítése. A HS beszámolója a dr. Simicskó István által tartott sajtótájékoztatóról – itt érhető el.


FIGYELEM! A Szemere Miklós Vetélkedő fordulóinak időpontjai megváltoztak!

A hetek óta tartó világméretű egészségügyi katasztrófa következtében az elmúlt hetekben komoly kihívásokkal néztünk szembe és folyamatosan szembesülünk velük azóta is.

Az élet számos területén példa nélküli változások kerültek bevezetésre, ezért mindennapjainkat az új feltételeknek megfelelően kell átformálnunk.

A kormány intézkedéseinek megfelelően, valamint az emberi élet védelmének elsődlegességét szem előtt tartva s Szervezők a Szemere Miklós Vetélkedő további fordulóinak elhalasztása mellett döntöttek.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 40/2020. (III. 11.) számú kormányrendelet a veszélyhelyzet kihirdetéséről, valamint a 1102/2020. (III. 14.) számú kormányhatározat a koronavírus miatt a köznevelési és szakképzési intézményekben új munkarend bevezetéséről jogszabályokban foglaltakra való tekintettel a Vetélkedőre vonatkozó határidőket, dátumokat a Szervezők hatályon kívül helyezték.

A Szervezők a Vetélkedő középdöntőjének és döntőjének időpontjaira vonatkozó pontos változásokat az egészségügyi veszélyhelyzet kezelését követően teszik közzé.

A vetélkedővel kapcsolatos aktuális információk az alábbi linken érhetők el:

https://szemereprogram.hu/

A program megvalósításának támogatója:

Terepszínű tuning

Terepszínű tuning

Legmodernebb technikai eszközeit vonultatta fel a Magyar Honvédség a március 28-án induló, háromnapos Nemzetközi Automobil és Tuning Show (AMTS) kiállításon. A több mint 80.000 látogatót vonzó eseményen már az első napon is érezhető volt, hogy az új harcjárművek és...

bővebben
Bukóalakos lövészversen Szarvason

Bukóalakos lövészversen Szarvason

Bukóalakos lövészverseny vármegyei döntőjének adott otthont a szarvasi Honvédelmi Sportközpont. A modern lőtéren 10 lőállásban mérkőzhettek a felek. A szarvasi kadétok remekeltek, hiszen az 1. és a 3. helyet is ők szerezték meg. A Békéscsabai Szakképzési Centrum és a...

bővebben
Példaképek

Példaképek

Hogyan működik a Magyar Honvédség, mi a katonák feladata? Mi kell a túléléshez, ha bajba kerülünk? Hogyan érdemes sebesültet ellátni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptak azok a budapesti középiskolások, akik az MH Ócsa Kiképzőbázisra látogattak március 28-án. A...

bővebben