Véget ért az E-Factor, az ország első e-sport tehetségkutatója a Lenovo Legion Honvéd szervezésében. Három kadét is bekerült a Honvéd új utánpótláscsapataiba! Ketten – Alpha és Zwake – az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola növendékei, egy játékos pedig, Nefox a Nagyatadi Ady Endre Gimnázium tanulója. Ezúttal Nagy Domonkos válaszolt a kérdéseinkre.

Melyik pillanat volt számotokra a legemlékezetesebb az E-Factor versenyről?
Számunkra a legemlékezetesebb az volt, amikor a döntőben kiderült, hogy bekerülünk a Honvéd utánpótláscsapatába.
Mi volt számotokra a legnagyobb kihívás?
A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy végig megőrizzük a koncentrációnkat, és minden helyzetben a maximumot hozzuk ki magunkból.
Mi motivált benneteket, hogy elinduljatok ezen a versenyen?
Elsősorban a fejlődés lehetősége, illetve az, hogy megmutathassuk, mire vagyunk képesek.
Hogyan készültetek a versenyre?
Sok edzéssel, összehangolt csapatmunkával és mentális felkészüléssel. Fontos volt, hogy testben és fejben is készen álljunk.
Milyen érzés a Honvéd utánpótláscsapatába bekerülni, illetve mit vártok a jövőbeni közös munkától?
Óriási megtiszteltetés számunkra a Honvédhoz kerülni. Úgy érezzük, ez egy hatalmas lehetőség, amiből rengeteget tanulhatunk, és nagyon várjuk a közös munkát.
Milyen rövid és hosszútávú célokat szeretnétek elérni a Honvéd csapatában?
Rövid távon szeretnénk gyorsan beilleszkedni és bizonyítani, hogy helyünk van itt. Hosszabb távon pedig az a célunk, hogy stabil játékosokká váljunk, és akár a felnőtt csapatban is szerepet kapjunk.
Milyen tanácsokat fogalmaznátok meg azoknak a játékosoknak, akik most tervezik elkezdeni a versenyzést?
Azt tanácsolnánk, hogy legyenek kitartóak, higgyenek magukban, és ne féljenek a kihívásoktól. Minden nehézség egy lehetőség a fejlődésre.


