A Családi nap egy vidám esemény és egyre népszerűbb program Baján

2026. jún. 1. - hétfő

Több mint ötszáz látogató, a negyedik évforduló, háromszáz pecsétgyűjtő lap Baján, ahol megannyi érdekes programmal, meglepetéssel várták a családokat, a Honvédelmi Sportközpont által szervezett Családi Napon! A rendezvényen a résztvevőket Bozó Tibor altábornagy, a HS elnöki tanácsadója is köszöntötte.

„Igyekeztünk minden korosztályt megszólítani a programkínálattal. Úgy láttuk, hogy minden aktivitásunk érdekesnek és népszerűnek bizonyult” – mondta a Családi napot követően Karsay Jolán, a bajai HSK létesítményvezetője. Akit arról is kérdeztünk, hogy hol álltak a legtöbben sorba és milyen programokkal várja nyáron a bajai Honvédelmi Sportközpont a diákokat.  „Idén vitathatatlan közönségkedvenc a lovakkal való ismerkedés lehetősége és a szablyavívás volt, de a többi aktivitásnak, kitelepülésnek is köszönhető, hogy egy igazán vidám napot tölthettek a családok nálunk.”

Karsay Jolántól azt is megtudtuk, hogy nem érdemes bosszankodni, ha valaki a programokról ez alkalommal lemaradt, hiszen lesz még hasonló együttlét Baján, ahol a legközelebbi családi napot ősszel rendezik.

Ami pedig a diákokat és a nyarat illeti, közeli és remek programnak ígérkeznek a Honvédelmi Sportközpont nyári napközis táborai! Mint megtudtuk, még van pár hely a 12-14 éves korosztály részére! Érdeklődni minderről a bajai HSK Facebook oldalán, vagy személyesen a bajai Honvédelmi Sportközpontban lehet. A HSK Facebook oldalát emellett azoknak is érdemes megtekinteni, akik a családi napról még több képre kíváncsiak.

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Három ifjú nyíregyházi honvéd kollégista bizonyította, hogy a bajtársiasság, a segítőkészség és a felelősségvállalás nem csupán szavak. Nyíregyházán egy hölgy a buszról történő leszállás közben rosszul lépett és leesett a járműről. Danó Krisztofer, Finta Dorián...

bővebben
Katonás éremeső Lengyelországban

Katonás éremeső Lengyelországban

Csodásan ragyogó érmekkel térnek haza a Magyar Honvédség Sportszázad katonasportolói a poznani kajak-kenu világbajnokságról. Egyéniben három arany- és öt ezüstérmet nyertek, a páros számokban egy bronzérmet, a négyesek tagjaiként pedig egy arany és egy ezüst a...

bővebben