A Szemere Miklós Párbaj legeredményesebb csapatai

2026. jún. 15. - hétfő

A Szemere Miklós Párbaj, tűzfegyveres lövészverseny döntőjét és ünnepélyes eredményhirdetését a szarvasi Honvédelmi Sportközpontban tartották.

A Honvédelmi Sportszövetség Szemere tűzfegyveres programja két fázisból állt, a Honvéd Kadét Program kiemelt intézményei számára biztosított 0,22-es képzési rendszerből, valamint a képzést záró Szemere Párbajból. Ezt követően részesültek külön elismerésben a legeredményesebb versenyzők.

Idén 26 intézmény 78 felkészült kadétja képviselte iskoláját, egy olyan sportban ahol a legfontosabb: a fegyelmezettség, a pontosság és a felelősségteljes magatartás. Egy olyan sportban, ahol a fiatalok felkészültsége, elhivatottsága hazánk védelmi képességét is erősíti.

Szemere Miklós Párbaj csapateredmények

  1. Than Károly Technikum és Szakképző Iskola
  2. Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola
  3. Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium, Hódmezővásárhely

Gratulálunk minden résztvevőnek és instruktornak!

A magyar fiatalok képzése, támogatása hazánk sikerének, biztonságának alapja. A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Sportszövetség közös célja, hogy a fiatalok szeressék a hazájukat, többlet képességekre tegyenek szert és készek legyenek segíteni Magyarország védelmét. Emiatt is, jövőnk, hazánk érdekében kulcskérdés, hogy a fiatalok modern létesítményekben, korszerű ismereteket sajátíthassanak el.

 A Honvédelmi Sportszövetség megalakulása óta kiemelt feladatának tekinti, hogy megszólítsa a fiatalokat a honvédséghez, a katonai hivatáshoz kapcsolódó sportokon keresztül. A Honvédelmi Minisztérium segítségével ezt a küldetését a Szövetség évről-évre egyre több kadét bevonásával végzi és egyre több fiatal számára biztosít: színvonalas képzéseket, táborozásokat, valamint pályázati és versenyzési lehetőségeket.

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Három ifjú nyíregyházi honvéd kollégista bizonyította, hogy a bajtársiasság, a segítőkészség és a felelősségvállalás nem csupán szavak. Nyíregyházán egy hölgy a buszról történő leszállás közben rosszul lépett és leesett a járműről. Danó Krisztofer, Finta Dorián...

bővebben
Katonás éremeső Lengyelországban

Katonás éremeső Lengyelországban

Csodásan ragyogó érmekkel térnek haza a Magyar Honvédség Sportszázad katonasportolói a poznani kajak-kenu világbajnokságról. Egyéniben három arany- és öt ezüstérmet nyertek, a páros számokban egy bronzérmet, a négyesek tagjaiként pedig egy arany és egy ezüst a...

bővebben