Közelharc testközelből

2026. jún. 17. - szerda

Az MH Sportszázad Európa-bajnoki, világbajnoki és olimpiai érmes katonasportolói saját sportáguk komfortzónáját messzire elhagyva a katonai közelharc alapjaival ismerkedtek meg a Budapesti Honvéd Sportegyesület dzsúdótermében június 16-án.

A felkészítés célja a harctéri helyzetekben is alkalmazható, egyszerű, de hatékony technikák elsajátítása volt: hogyan lehet a lehető leggyorsabban és legeredményesebben harcképtelenné tenni egy ellenfelet, illetve védekezni egy közvetlen összecsapás során. A sportolók két állomáson gyakoroltak. Az egyik helyszínen ütő-rúgó technikákat, valamint a gépkarabély szükségeszközként történő alkalmazását sajátították el, a másikon a katonai késharc alapjaival ismerkedtek, főleg a vágásokra, illetve az artériák védelmére koncentrálva. Ez a kiképzés egy szélesebb felkészítési program része, amelynek célja, hogy a kiváló eredményeket elérő katonasportolók különböző harcászati területeken folyamatosan fejlesszék képességeiket.

Forrás: honvedelem.hu

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Három ifjú nyíregyházi honvéd kollégista bizonyította, hogy a bajtársiasság, a segítőkészség és a felelősségvállalás nem csupán szavak. Nyíregyházán egy hölgy a buszról történő leszállás közben rosszul lépett és leesett a járműről. Danó Krisztofer, Finta Dorián...

bővebben
Katonás éremeső Lengyelországban

Katonás éremeső Lengyelországban

Csodásan ragyogó érmekkel térnek haza a Magyar Honvédség Sportszázad katonasportolói a poznani kajak-kenu világbajnokságról. Egyéniben három arany- és öt ezüstérmet nyertek, a páros számokban egy bronzérmet, a négyesek tagjaiként pedig egy arany és egy ezüst a...

bővebben