Újfehértón a második turnus vakációja is különleges

2026. júl. 16. - csütörtök

A Honvédelmi Sportközpontoknak köszönhetően ez évben is több száz gyermek vakációja lesz tartalmasabb a nyáron! Újfehértón két turnusban fogadták a gyerekeket.  Július 6-án érkeztek az első csoport tagjai, majd ezen a héten, július 13-án, újabb diákokat fogadtak, kiket a mai napon Dr. Nébald György a HS alelnöke is meglátogatott.

Hétfő reggel tizenkilenc gyermek lépte át az Újfehértói Honvédelmi Sportközpont kapuját, ahol azóta a számos foglalkozás, verseny és játék miatt egyre gyakoribb a vidámság, emellett egyre hangosabb a társak buzdítása. Nincsen azzal semmi baj, ha a vakációnak része a sok játék és a nevetés, hisz mindeközben egy közösség épül és a tábor az új ismeretekről és a különleges élmények megéléséről is szól.

Volt itt kötélhúzás, majd Pásztor Ádám személyében egy kempo mester érkezett. A tábor harmadik napján Shihan Badar Attila 5. danos Kyokushinkai karate mester tartott foglalkozást. Az intenzív mozgás után, egy olyan sporttal is találkoztak a fiatalok, ahol már az összpontosítást, az önfegyelmet is gyakorolhatták. A lézerlövészetet sokan itt és most -az újfehértói Honvédelmi Sportközpontban- próbálták ki először.

„Táborainkban fontosnak tartjuk, hogy a sok mozgás és játék mellett olyan tudást is kapjanak a résztvevők, amely a mindennapokban is elkíséri őket” – olvashatjuk az újfehértói HSK Facebook oldalán, ahonnan azt is megtudtuk, hogy már a tábor első napján egészségügyi ismeretekben is gyarapodtak a gyerekek. Részükre Szőllősiné Falcsik Anikó védőnő tartott előadást, illetve beszélgetést, hiszen a diákok tőle minden kérdésükre feleletet kaptak.

A tábor legfontosabb és állandó mindennapokban visszatérő programeleme a közös játék volt, ami által nagyszerű közösség kovácsolódott.

A Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred katonái által a gyerekek nem csupán új ismeretekkel gazdagodtak, hanem megtapasztalhatták azt is, hogy a honvédelem alapja nem csak a fizikai felkészültség, hanem: az együttműködés, a felelősségvállalás, a fegyelem és a bajtársak iránti bizalom.

A táborba ellátogatott Dr. Nébald György a Honvédelmi Sportszövetség alelnöke, Bozó Tibor nyugállományú altábornagy, valamint Kéri Zoltán, a Honvédelmi Sportszövetség létesítményüzemeltetési osztályvezetője. „A második nap végére már jól látható volt a változás. A Sportközpont már nem csupán egy helyszín a gyerekek számára, hanem egy olyan közeg, ahol egyre bátrabban mernek kérdezni, kezdeményezni, segíteni egymásnak és örülni a közös sikereknek. Ezekből a látszólag apró változásokból épülnek fel azok a készségek és emberi értékek, amelyekre később a család, az iskola és végső soron a társadalom is építhet. Hiszen egy erős társadalom mindig erős közösségekből születik, a közösségek pedig olyan gyermekekből, akik megtanulják tisztelni egymást, felelősséget vállalni és tenni a közös célokért.” – olvashatjuk a HSK Facebook oldalán.

Dr. Nébald György elmondta: a nyári táborok mellett a Honvédelmi Sportszövetség az általános iskolások részére több programot is kínál. Rendszeresen megszervezi a Bátrak Ligáját, ahol különböző aktivitásokon és honismereti vetélkedőn vehetnek részt a diákok. A Honvédelmi Minisztérium irányításával a HS közreműködik a Hadapród Programban, ahol vitézi játékok mellett élménypedagógiai módszerekkel a múlt hőseit és nemzeti értékeinket is megismerhetik a diákok. A HSK nyári táborához visszatérve a Honvédelmi Sportszövetség alelnöke arról is szólt, holnap -enyhítve a kánikulát- a sportközpont elé tűzoltók érkeznek és egy hatalmas habpartit rendeznek a gyerekeknek! Az élményekkel teli programokat látva Dr. Nébald György a katonáknak és a tűzoltóknak is köszönetet mondott és valamennyi közreműködőnek, aki tartalmasabbá, emlékezetesebbé teszi a gyerekek vakációját.  

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Három ifjú nyíregyházi honvéd kollégista bizonyította, hogy a bajtársiasság, a segítőkészség és a felelősségvállalás nem csupán szavak. Nyíregyházán egy hölgy a buszról történő leszállás közben rosszul lépett és leesett a járműről. Danó Krisztofer, Finta Dorián...

bővebben
Katonás éremeső Lengyelországban

Katonás éremeső Lengyelországban

Csodásan ragyogó érmekkel térnek haza a Magyar Honvédség Sportszázad katonasportolói a poznani kajak-kenu világbajnokságról. Egyéniben három arany- és öt ezüstérmet nyertek, a páros számokban egy bronzérmet, a négyesek tagjaiként pedig egy arany és egy ezüst a...

bővebben