„A lélek tesz majd esküt a haza szolgálatára”

2026. aug. 19. - szerda

Már három és fél hete tart a felkészülés az augusztus 20-ai tisztavatásra a budapesti Zrínyi laktanyában. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának végzős hallgatói nap mint nap gyakorolják az ünnepélyes esemény mozzanatait, hogy augusztus 20-án reggel méltó módon tehessék le esküjüket a Kossuth téren.

Szilágyi László ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka elmondta: a felkészülés szigorúan meghatározott rendben zajlik, a Szolgálati, Alaki Szabályzók és vonatkozó előírások alapján. A parancsnok május 1-je óta tölti be jelenlegi beosztását, így a most avatandó hadnagyokat nem kísérhette végig a teljes négyéves úton. A tisztavatás előtti utolsó időszakban azonban már együtt készül velük. „Már most tudom jelenteni, hogy büszkén állhatok majd ott az alakzat élén” – fogalmazott.

Dr. Lippai Péter dandártábornok, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja az évfolyam elmúlt négy évét értékelve kiemelte: különösen jó érzés számára látni, milyen utat jártak be a hallgatók. „Ez az évfolyam az első, amelyet taníthattam. Jó látni, hogy a kezdetben még kissé megszeppent elsőéves tisztjelöltekből mára határozott kiállású fiatal tisztek lettek” – mondta. „Ma már nem egy egyszerű tárgyi tudást kell átadnunk. Igyekszünk a legújabb tudományos eredményeket közvetlenül visszacsatolni az oktatásba, ennek értelmében tisztjelöltjeink részt vesznek az egyes tanszékeken, illetve intézeteknél folyó kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységben is. Fontos a digitális ismeretek megszerzése, de mellette a hagyományos katonai vezetőkre jellemző képességeket, a döntéshozatali képességet, az empátiát, a határozottságot is fejlesztenünk kell – magyarázta a végzős évfolyam képzésének újdonságait dr. Lippai Péter.

A tisztjelöltek augusztus 20-án reggel, a Kossuth téren tesznek esküt Magyarország szolgálatára, az ünnepélyes tisztavatásra minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Forrás: honvedelem.hu

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Három ifjú nyíregyházi honvéd kollégista bizonyította, hogy a bajtársiasság, a segítőkészség és a felelősségvállalás nem csupán szavak. Nyíregyházán egy hölgy a buszról történő leszállás közben rosszul lépett és leesett a járműről. Danó Krisztofer, Finta Dorián...

bővebben
Katonás éremeső Lengyelországban

Katonás éremeső Lengyelországban

Csodásan ragyogó érmekkel térnek haza a Magyar Honvédség Sportszázad katonasportolói a poznani kajak-kenu világbajnokságról. Egyéniben három arany- és öt ezüstérmet nyertek, a páros számokban egy bronzérmet, a négyesek tagjaiként pedig egy arany és egy ezüst a...

bővebben