A VI. TOMORI KADÉT KUPÁN

2026. aug. 28. - péntek

A mohácsi csata 500. évfordulójának emléke, Tomori Pál öröksége és a fiatalok közösségi élménye kapcsolódott össze az idei Tomori Kadét Kupán, amelynek országos döntőjét ezúttal is Kiskunmajsán rendezték meg. A hatodik alkalommal megtartott versenyre az ország több pontjáról érkeztek 7–8. évfolyamos diákokból álló csapatok. A kétfordulós, hazafias és történelmi verseny hagyományosan nemcsak a résztvevők tudását, hanem ügyességét, fizikai felkészültségét és együttműködési készségét is próbára tette.

A Tomori Kadét Kupát 2021-ben azzal a céllal indították útjára, hogy évről évre méltó módon őrizzék a mohácsi csatában hősi halált halt Tomori Pál érsek és hadvezér emlékét.

Az idei megmérettetés különleges jubileumi évben zajlott. Czifrik Ágnes, a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium igazgatója a megnyitón kiemelte: 2026-ban egyszerre emlékeznek a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára, az iskola alapításának hetvenedik, valamint az intézmény egyházi fenntartásba kerülésének és Tomori Pál nevének felvételének tizedik évfordulójára. Mint fogalmazott, a jubileumok több szálon is összekapcsolják az intézményt névadójának történelmi örökségével.

Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke arra emlékeztette a versenyzőket, hogy a mohácsi csata rendkívül nehéz korszakot hozott Magyarország számára, az ország mégsem veszítette el a reményt, hanem képes volt újrakezdeni. A csapatversenyeket is ehhez a gondolathoz kapcsolta: minden küzdelemben van lehetőség a fejlődésre, és a vesztes is tapasztalatokkal gazdagodik. Az érsek Tomori Pál példáját, kitartását, bátorságát és hitét állította a fiatalok elé. A résztvevőknek egy különleges ajándékkal is készült: a Kalocsai Érseki Könyvtárban nemrég felfedezett, német nyelvű, a török elleni harcok korából származó kiadványt adott át az iskolának, amelyben Tomori Pál neve is szerepel.

A versenyzők a különböző feladatok során történelmi és honvédelmi ismereteikről, valamint ügyességükről adhattak számot. A korábbi évekhez hasonlóan a programban többek között lövészet, íjászat, tájékozódás, felderítés és fizikai próbatételek is helyet kaptak. Az idei döntőben tizenkét csapat mérte össze tudását. A versenyzőket a Honvédelmi Minisztérium képviseletében Gramantik Zoltán, a HM Honvéd Kadétprogram Intézményfelügyeleti és Fejlesztési Osztályának osztályvezetője is köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy már önmagában a részvétel is komoly teljesítmény, hiszen a diákok olyan élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodhattak, amelyek hosszú időre elkísérhetik őket.

A megmérettetés értékelésekor Dr. Nébald György, a Honvédelmi Sportszövetség alelnöke a küzdelem fontosságát emelte ki. Mint mondta, nem csupán a győzelem számít, hanem az is, hogy mindenki a lehető legtöbbet adja ki magából. Úgy fogalmazott: a verseny során a test és a szellem egyaránt fejlődött, a résztvevők pedig olyan tapasztalatokat szereztek, amelyek a későbbi életükben is hasznukra válhatnak.

A VI. Tomori Kadét Kupa végül a Bácsbokodról érkezett Tomori vitézei csapatának győzelmével zárult. A házigazda Kiskunmajsát képviselő Szent Gellért tisztjei a dobogó harmadik fokára állhattak.

A VI. Tomori Kadét Kupa végeredménye:

  1. Tomori vitézei – Bácsbokod – 83 pont
  2. Istvánffy diákjai – Szigetvár – 76 pont
  3. Szent Gellért tisztjei – Kiskunmajsa – 71 pont
  4. Tatárok – Császártöltés – 59 pont
  5. Apró Apród – Nagyalásony – 56 pont
  6. Harcos Hercegnők – Verőce – 55 pont
  7. Alsóörsi Törökverők – Alsóörs – 54 pont
  8. Becstelen Brigantyk – Soltvadkert – 51 pont
  9. Végvári Vitézek – Tápiószentmárton – 49 pont
  10. Lánchidas bajnokok csapata – Kecskemét – 48 pont
  11. Pogányverők – Géderlak – 29 pont
  12. Mohácsi Sajtos-Sós Kiflik – Baracs – 24 pont

A VI. Tomori Kadét Kupa így nemcsak a versengésről szólt, hanem a történelmi emlékezet, a közösség és a fiatalok számára átadható értékek találkozásáról is. A jubileumi évben különösen erős üzenetet hordozott Tomori Pál öröksége: a nehézségek között is helytállni, küzdeni, és soha nem feladni a reményt.

Forrás: baon.hu

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Három ifjú nyíregyházi honvéd kollégista bizonyította, hogy a bajtársiasság, a segítőkészség és a felelősségvállalás nem csupán szavak. Nyíregyházán egy hölgy a buszról történő leszállás közben rosszul lépett és leesett a járműről. Danó Krisztofer, Finta Dorián...

bővebben
Katonás éremeső Lengyelországban

Katonás éremeső Lengyelországban

Csodásan ragyogó érmekkel térnek haza a Magyar Honvédség Sportszázad katonasportolói a poznani kajak-kenu világbajnokságról. Egyéniben három arany- és öt ezüstérmet nyertek, a páros számokban egy bronzérmet, a négyesek tagjaiként pedig egy arany és egy ezüst a...

bővebben