Katonai világbajnoki sportesemény Magyarországon

2026. szept. 21. - hétfő

Magyarország lesz a házigazdája 2026. szeptember 28. és október 1. között a 49. CISM Katonai Vívó Világbajnokságnak, melyen 18 nemzet, több mint 200 vívóval képviselteti magát, a vívósport minden egyes versenyszámát felsorakoztatva. A világbajnokságot a Magyar Honvédség szervezésében, a Honvédelmi Sportszövetség együttműködésével, a Magyar Vívó Szövetség szakmai lebonyolításával tartják. Az eseménynek a Veszprém One Aréna ad otthont.

A Nemzetközi Katonai Sporttanács (Conseil International du Sport Militaire – CISM), sok más sportághoz hasonlóan, évente rendezi meg a katonai vívó világbajnokságot, melynek a Magyar Honvédség büszke házigazdája, hiszen a katonai élethez elengedhetetlenül kapcsolódik a sport, a felkészültség egyik alapja a kiemelkedő fizikai állapot.

A versenyzők között számos, a vívósportban ismert név van, olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, köztük Siklósi Gergely hadnagy is. A magyar katonai válogatottat több kontinentális és világbajnoki érmes vívó is erősíti, mint például Pásztor Flóra, Dósa Dániel és Tóth Gergely szakaszevezetők. A felsorolt sportolók, a pástra lépő válogatott minden tagja a Magyar Honvédség állományába tartozik, katonai rendfokozattal rendelkeznek. A csapatot Imre Géza korábbi világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőrvívó vezeti.

Forrás: honvedelem.hu

Kezdetét vette az 50. CISM Katonai Öttusa Világbajnokság

Kezdetét vette az 50. CISM Katonai Öttusa Világbajnokság

Megkezdődött az 50. CISM Katonai Öttusa Világbajnokság, melyen Gajó Péter főtörzszászlós vezetésével négy katonasportolónk fogja képviselni Magyarországot és a Magyar Honvédséget. A magyar csapat: • Bőhm Csaba tizedes • Eszes Noémi szakaszvezető • Gyugyi Laura...

bővebben
Érmekkel zárta a szezont a honvédség ejtőernyős válogatottja

Érmekkel zárta a szezont a honvédség ejtőernyős válogatottja

Sikeresen fejezte be a 2026-os célbaugró versenyidényt a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja. A hatfordulós világkupa-sorozat valamennyi állomásán részt vett a csapat, amely így az éves összetett értékelésben a nyolcadik helyen végzett. Egyéniben Hirschler Gábor...

bővebben
Balassagyarmaton is készülnek a Családi napra

Balassagyarmaton is készülnek a Családi napra

"Október 3-án rendezzük meg őszi Családi napunkat. Ingyenes rendezvényünkre várjuk mindazokat, akik szeretik az újdonságokkal, kihívásokkal teli aktív időtöltést.Tartalmas családi- és baráti kikapcsolódásra hívjuk kedves látogatóinkat!" - olvashatjuk a balassagyarmati...

bővebben