Ahol a jövő vívóbajnokai születnek – így zajlik a munka a BHSE-nél

2023. aug. 3. - csütörtök

Tagszervezeti videósorozatunk második részében ezúttal a Budapesti Honvéd Sportegyesület, azaz a BHSE vívóinak edzéseibe, modern létesítményébe nyerhetnek bepillantást.

A Honvédelmi Sportszövetség nemrég videósorozatot indított annak érdekében, hogy bemutassa olvasóinak a tagszervezeteinek működését, történetét, céljait.

A két héttel ezelőtti első részben az Újbudai Judo Sportegyesületet ismerhették meg közelebbről az olvasóink, most pedig ismét egy küzdősportra fókuszáló egyesület következik, a Budapesti Honvéd Sportegyesület, röviden a BHSE, ahol a sportolók a szakma legjobbjaitól – például Imre Géza kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívótól – tanulhatnak. A honvédos vívók rendre szép sikereket érnek el a hazai és a nemzetközi versenyeken, tagjai a magyar válogatottnak is.

A BHSE már a 2017-es megalakulása óta tagszervezete a Honvédelmi Sportszövetségnek, a két szervezetnek nemcsak hivatása és a küldetése, de az elnöke is megegyezik, Dr. Simicskó István irányításával működnek.

Videónkból kiderül az is, hogy a Dózsa György útra járó honvédos vívók hogy érzik magukat az edzéseken, amely során modern, kiváló felszereléssel rendelkező helyszínen, összeszokott közösségben gyakorolhatnak.

A Budapesti Honvéd SE a vívással együtt összesen 24 sportágban, szakképzett edzőkkel, felújított és korszerű létesítményekkel, családias közeggel, motiváló csapattal, gyermekcentrikus szemlélettel, olimpiai és világbajnok példaképekkel és folyamatos fejlődési lehetőséggel várja új tagjait. További részletek az egyesület honlapján!

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Három ifjú nyíregyházi honvéd kollégista bizonyította, hogy a bajtársiasság, a segítőkészség és a felelősségvállalás nem csupán szavak. Nyíregyházán egy hölgy a buszról történő leszállás közben rosszul lépett és leesett a járműről. Danó Krisztofer, Finta Dorián...

bővebben
Katonás éremeső Lengyelországban

Katonás éremeső Lengyelországban

Csodásan ragyogó érmekkel térnek haza a Magyar Honvédség Sportszázad katonasportolói a poznani kajak-kenu világbajnokságról. Egyéniben három arany- és öt ezüstérmet nyertek, a páros számokban egy bronzérmet, a négyesek tagjaiként pedig egy arany és egy ezüst a...

bővebben