Tehetség és sport a Gankaku Sportegyesület fókuszában

2024. jan. 30. - kedd

Ahogy a Honvédelmi Sportszövetség legtöbb tagszervezete, úgy a Gankaku Sportegyesület is megkezdte januárban a felkészülést. Sőt, az év első hónapjában már két versenyen is indultak, ahonnan két bronzérmet szállítottak. Az egyesület vezetőedzői, Szabó Tünde és Szabó János értékeltek.

A Michal Bozogán Kupát Kassán rendezték meg, ahol hat ország mintegy 500 sportolója vett részt, köztük a Magyar Goju-kai Karate Szövetség sportolói is. Az év első versenye fontos állomás volt a versenyzők számára, egyrészről felkészülésben a korosztályos Eb-re, másrészről a felnőttek számára felkészülésben a felnőtt Eb kvalifikációra. Itt az egyesület sportolója, Szabó Levente felnőtt férfi –75 kg-os súlycsoportban, kumite versenyszámban, három nyert és egy nem nyert mérkőzéssel harmadik helyezést ért el.

A másik viadalt, a Nekernusz Arnold Emlékversenyt január 27-én rendezték meg Oroszlányon, ahol a Gankaku Sportegyesület kadét korosztályú versenyzője, Török Gábor Levente, –57 kg-os súlycsoportban, kumitében lett harmadik.

„A professzionális versenyzés mellett azt tapasztaltuk, hogy a gyerekeknek minden korosztályban szükségük van versenyhelyzetekre, olyan rendezvényeken sportolni, ahol kicsit kimozdulnak az edzések megszokott légköréből, és új izgalmakat élhetnek át. Alsó tagozattól már képezzük a gyerekeket, de többen nem jutnak el a felsőbb tagozatig, mert egyszerűen monotonnak érezhetik a munkát, ha nem kapnak már fiatal korban is versenyzési lehetőséget. Ezért a mi elsődleges céljaink között szerepel az, hogy a gyerekekkel megszerettessük a sportot és minél többen űzzék ezt rendszeresen a későbbiekben is” – mondta el Szabó János, aki hozzátette, hogy a csapatuk mottója: tehetség és sport együtt.

„Olyan fiatalokat szeretnénk nevelni, akik az életben is felfedezik a bennük rejlő lehetőségeket, ehhez pedig a karate kiváló alapot tud adni, de közben ki is lép a sport keretéből és a mindennapi életben segíti a fiatalt magabiztosságban, kitartásban és erőnlétben is.”

A vezetőedzők a tavalyi évvel kapcsolatban sikerként könyvelik el, hogy sikerült fejleszteni a létszámot, hiszen a koronavírus-járvány minden közösségnek nehézséget okozott, ám az egyesület stabilan száz főre duzzadt, és két helyszínen, Ürömön, valamint Óbudán tudnak edzéseket tartani. A versenyek közül pedig kiemelte az Európa-bajnokságot, amelyen szépen szerepeltek, illetve a karate magyar bajnokságról tértek haza hat éremmel.

A jövővel kapcsolatban pedig arról meséltek az edzők, hogy szeretnék továbbra is a fókuszban tartani a tehetséggondozást, hogy olyan sikeres ifjakat neveljenek, mint Miklós-Kokor Alex Balázs, aki 13 évesen Magyarország jó tanulója, jó sportolója lett vagy Török Gábor Levente, aki Óbuda jó tanuló, jó sportolója lett.

Kammer Krisztián most már felnőtt, egyetemista, tavaly megkapta az Óbuda sportolója díjat az önkormányzattól. Szabó Levente pedig három alkalommal is kiérdemelte a „Nemzet Fiatal Tehetsége Ösztöndíjat” a Nemzeti Tehetség Programtól.

„Idén Bulgáriában lesz egy edzőtáborunk, ahol Szabó Levente és Kammer Krisztián tesz kísérletet a harmadik danos vizsgára, a távlati cél pedig, amire már most készülünk, az a 2025-ös japán világbajnokság, ahová szeretnénk pályázati támogatást is nyerni az utazásunkhoz” – mesélt a jövőről Szabó János, aki a kadétképzésben továbbra is jelentős szerepet vállal. A szakember ugyanis tartalékos katona- és a kadétképzés keretében oktat önvédelmet a BMSZC Than Károly Ökoiskola és Technikum kadétjainak, és azt tapasztalja, nagyszerű alapokat ad a kadétoknak a karate, ha később rendészeti, katonai pályára mennek.

Kiváló Than kadétok Horvátországban

Kiváló Than kadétok Horvátországban

Kiválóan helyt álltak a Than kadétok Horvátországban, a Nemzetközi Harctéri Airsoft Gyakorlaton. A BMSZC Than Károly Technikum és Szakképző Iskola Honvéd Kadétjai több országot magába foglaló - túlélési kihívásokkal egybekötött - nemzetközi versenyen vettek részt,...

bővebben
TERÉK GERDA SZAKASZVEZETŐ VILÁGBAJNOK! 

TERÉK GERDA SZAKASZVEZETŐ VILÁGBAJNOK! 

Az Eb után az U23-as világbajnokságon is aranyérmet szerzett és ezzel történelmet írt Terék Gerda. Ő Magyarország első U23-as női birkózó-világbajnoka! Gratulálunk a fantasztikus teljesítményhez!

bővebben
Hagyományőrzés és tisztelet

Hagyományőrzés és tisztelet

Katonák, kadétok, diákok és civilek közösen gondozták a hősi halált halt katonák sírjait az orosházi Alvégi temetőben. A kezdeményezés az Országos Hadisír-karbantartási Program részeként valósult meg, a Magyar Honvédség 4. Dombay Miksa Területvédelmi Ezred 101. vitéz...

bővebben