Katonás kalandorok Salgótarjánban és a balassagyarmati Honvédelmi Sportközpontban

2026. júl. 15. - szerda

„A csapatépítésre nagyon figyelnek a szervezők, túlélési ismereteket tanulunk és a katonás feladatok mellett sok más programon is részt vehetünk” – osztotta meg a táborról szerzett tapasztalatait Gálovits Emese táborozó, az MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred vitéz Széplaki János 25. Területvédelmi Zászlóalj kalandor tematikájú honvédelmi táborában, Salgótarjánban.

A salgótarjáni Beszterce Kiképző Bázison egy jókora sátortábort alakítottak ki, hogy 26 elszánt fiatal öt napon át felejthetetlen élményeket gyűjtsön. A kalandor tematikát választó általános iskolások hamar összebarátkoztak, így az első tábori nap után a rajok igazi csapatmunkával vágtak bele a menedéképítésbe.

Oláh Patrícia törzsőrmester, a tábor parancsnoka kérdésünkre elmondta, a gyerekek várták már az erődben zajló foglalkozást, ugyanis a tábor első napján elméletben már elsajátították az álcázás és a menedéképítés ismereteit, amit gyakorlatban is ki tudtak próbálni.

„Harmadik alkalommal vagyok táborparancsnok, mindegyik turnusra igaz, hogy a gyerekeket lekötik a katonás feladatok, nem hiányzik nekik az okostelefon. Vannak, akik már több alkalommal jártak honvédelmi táborban, sokan barátaikkal együtt jelentkeznek vagy a rajukban találnak új barátokra” – fogalmazott a törzsőrmester.

A honvédelmi táborokban nemcsak a táborparancsnok vezeti a diákokat, hanem a rajparancsnokokként tevékenykedő kadétok is tanítják, segítik őket, illetve a táborszabályzat betartatására sarkallják a gyerekeket.

„Mindig szeretem új környezetben kipróbálni magamat, ezért is vállaltam, hogy rajparancsnok leszek. A természet nagyon közel áll hozzám, sokat kirándulok, így a rajomat is tudom segíteni a feladatvégrehajtások során” – sorolta személyes motivációit Hegyi Adorján Tamás, a Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Villamosipari Technikum kadétja.

Hozzátette, középiskolai tanulmányai után tartalékos szolgálatot szeretne vállalni, ezért kiváló gyakorlási lehetőség számára rajparancsnoki beosztás.

A kalandor tábor lakói a hét folyamán megtekintik majd Salgó várát, kipróbálják a balassagyarmati Honvédelmi Sportközpontot, illetve ellátogatnak egy csillagvizsgálóba is.

Forrás: https://honvedelem.hu/

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Három ifjú nyíregyházi honvéd kollégista bizonyította, hogy a bajtársiasság, a segítőkészség és a felelősségvállalás nem csupán szavak. Nyíregyházán egy hölgy a buszról történő leszállás közben rosszul lépett és leesett a járműről. Danó Krisztofer, Finta Dorián...

bővebben
Katonás éremeső Lengyelországban

Katonás éremeső Lengyelországban

Csodásan ragyogó érmekkel térnek haza a Magyar Honvédség Sportszázad katonasportolói a poznani kajak-kenu világbajnokságról. Egyéniben három arany- és öt ezüstérmet nyertek, a páros számokban egy bronzérmet, a négyesek tagjaiként pedig egy arany és egy ezüst a...

bővebben