Tizenegyezer nevező rugaszkodott el a parttól Révfülöpön a 44. Lidl Balaton-átúszáson augusztus 1-jén, hogy megtegye a Balatonboglárig vezető 5,2 kilométeres távot. A Magyar Honvédség csapata, az Úszó Erőd idén is több mint kétszáz katonával, honvédelmi alkalmazottal és családtaggal vett részt a sporteseményen.

Kocsis Árpád versenyigazgató, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője a rajt helyszínén, Révfülöpön elmondta, az átúszás a fizikai kihívás mellett látványban is páratlan élményt nyújt. „Mindenkinek mondom, mint régi átúszó, hogy amikor beérsz a tó közepére, legyen időd, fordulj vissza, nézd meg a tanúhegyeket, és azt fogod mondani, hogy gyönyörű országban élünk” – fogalmazott.
A versenyigazgató a kulisszák mögé is betekintést engedett, érzékeltetve, mekkora háttérmunkát igényel egy ilyen volumenű esemény lebonyolítása. „Azt gondolom, hogy a Lidl Balaton-átúszás a világ egyik legnehezebb eseménye. A legfontosabb az időjárás: nem mindegy a vízhőfok, a szélerősség és a hullámzás. Csak akkor tudunk elindulni, amikor ezek a feltételek mind optimálisnak tűnnek” – mondta.

Kocsis Árpád hangsúlyozta, hogy a legfontosabb szempont a biztonság, vagyis az, hogy mindenki épen kijöjjön a vízből. „Ez a világ leghosszabb vitorlássora. Mögöttünk 150 vitorlás van kikötve 50-70 méterre egymástól, ahol van víz, szőlőcukor, és meg lehet kapaszkodni. Ezenkívül kórházhajó, motorcsónakok és mintegy 40 SUP-os, illetve kajakos is az úszók mellett halad, hogy azonnal segítsenek, ha baj van.”
A Magyar Honvédség katonáiból és alkalmazottaiból álló Úszó Erőd idén is mintegy kétszáz fővel képviseltette magát. A katonák először 2001-ben jelentek meg a Balaton-átúszáson önálló „kötelékként”, de már azt megelőzően is sokan teljesítették a távot egyéni indulóként. A Magyar Honvédség immár 24 éve aktívan kiveszi a részét az esemény szervezési, logisztikai és biztosítási munkálataiból is.

A 2026-os átúszáson is elképesztő teljesítmények születtek, a rendezvény ráadásul idén is igazán nemzetközi volt, hiszen összesen 60 országból érkeztek résztvevők. Az 5,2 kilométeres klasszikus táv Révfülöp és Balatonboglár között úszva, illetve SUP-on is teljesíthető volt, emellett a résztvevők választhatták a 2,6 kilométeres féltávot is, amelynek kezdő- és végpontja egyaránt Balatonbogláron volt. A mezőny legidősebb indulói között a 90 éves Richter Ferencné a féltávot teljesítette, míg a teljes, 5,2 kilométeres szakaszt Domán István 84 évesen, Böröcz Mária Ilona pedig 76 évesen úszta le sikeresen.
A hivatalosan 1979 óta évente megszervezett Balaton-átúszás Magyarország egyik legrégebbi szabadidősport-eseménye. Bár a modern kori rendezvény immár 45 éves múltra tekint vissza, a hagyomány gyökerei sokkal régebbre nyúlnak. 1880. augusztus 29-én Szekrényessy Kálmán (1846–1923) úszó és sporthírlapíró Siófokról úszott át Balatonfüredre. Ez volt az első, hivatalosan is feljegyzett Balaton-átúszás, amely egyben a magyar úszósport megszületésének pillanatát is jelentette. Szekrényessy a 14 kilométeres szakaszt 6 óra 40 perc alatt teljesítette. A 44. Lidl Balaton-átúszás leggyorsabbja, a balatonkenesei Nagy Nándor pedig 59 perc 20 másodpert alatt tette meg az 5,2 kilométert.

Kiemelkedő teljesítmények
A hölgyek mezőnyében Békési Eszter szakaszvezető, olimpikon úszó, az MH Sportszázad katonasportolója bizonyult a leggyorsabbnak, 01:15:59 alatt teljesítve a távot, így aranyérmet szerzett.
Kállay-Nagy Anita, a Magyar Honvédség vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred tartalékos őrnagya eddigi legjobb idejével, 1:36:07 alatt teljesítette a Révfülöp-Balatonboglár távot, amellyel a nők abszolút versenyében a 30., korosztályában pedig a második helyen végzett és ezüstérmet szerzett.
A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium kadétja, Gyóni Vince, aki az úszó diákolimpia idei bajnoka volt B kategóriában 100 méteres gyorsúszásban, 1:36:56-os idővel a férfiak abszolút versenyében 105., saját kategóriájában a 7. helyen végzett a klasszikus 5,2 km-es versenyben.

Forrás: honvedelem.hu


