A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumának „Béka táborában” részt vevő 29 leendő kilencedikes, 3 mentor kadét és 4 kísérő pedagógus 2026. augusztus 25-én az Újfehértói Honvédelmi Sportközpont programján vett részt.

A pénteken záruló tábor második napjának egyik elemeként megvalósult délelőtt célja elsősorban a tapasztalatszerzés, a közösségi élmények erősítése, valamint a kadétprogramhoz kapcsolódó honvédelmi sporttevékenységek gyakorlati bemutatása volt. A résztvevők betekintést kaptak az Újfehértói Honvédelmi Sportközpont működésébe, majd légpuska-, Hunter Field Target- és szimulációs lövészeten, valamint dinamikus sportfoglalkozáson vettek részt. A lövészeti foglalkozások a biztonsági rendszabályok, a szükséges fegyverismereti tudnivalók és a lőelméleti alapok ismertetésével kezdődtek, ezt követően a fiatalok irányított keretek között próbálhatták ki az egyes foglalkozási formákat.


A délelőtt aktív részvétel mellett, jó hangulatban telt. Az Újfehértói Honvédelmi Sportközpont programja gyakorlati és élményszerű tapasztalatokkal egészítette ki a „Béka tábor” második napját, egyúttal betekintést nyújtott a honvédelmi sportok és a kadétprogramhoz kapcsolódó tevékenységek világába.


A kadétoknak új élményt és ismeretet nyújtó napról további képek láthatóak az újfehértói HSK Facebook oldalán.



