„Ott fent lehetünk, ahol csak mi vagyunk”

2026. szept. 1. - kedd

Idén két turnusban rendeztek Kiválasztó Tábort a Honvéd Kadét Ejtőernyős Program keretében. Közös cél: a Magyar Honvédség számára a minőségi utánpótlást biztosítása. A táborozók közül számos szűrést követően a legjobbak kerültek kiválasztásra, akik a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával és a Honvédelmi Sportegyesület Szolnok szakmai irányításával folytathatják a képzést. Kiválasztott kadétok ők, ami a fiatalok fegyelmezettségében, hozzáállásában és bátorságában is megmutatkozik.

Az elhivatottságról, a képzésről ez alkalommal Oláh Jázminnal /a Tomori Pál Katolikus Gimnázium kadétjával/ és Virág Kázmérral /a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola növendékével beszélgettünk.

„Mikor megtudtam, hogy itt a táborban adott az ejtőernyőzés lehetősége, feltétlen jönni akartam és teljesíteni a képzést. Amit ott fent érzünk, az rendkívüli. Azt hiszem vagy örökre megfogja, vagy eltaszítja az embert. Engem megfogott.” Vallja be beszélgetésünk elején Kázmér, aki a legutóbbi ugrásáról is szívesen mesél. „Nagyon jó volt! Ezerötre mentünk fel és úgy igazából picit erős volt a szél, de ezen kívül minden remek volt.” Ott és úgy értetek földet, ahogy tervezted? – kérdezem. „Természetesen. Jó… a tervezett X-től körülbelül öt méterre.” – pontosít.

De vajon miért ragad magával egy fiatal hölgyet az ejtőernyőzés? – kérdezem Jázmint. Mit nyújt számodra a repülés, mi benne a legnagyobb ajándék? „A szabadságérzet, hogy ott fönt lehetünk és csak mi vagyunk. Egyébként itt Szolnokon a csapat is remek, igazán sokat és gyorsan tanulunk. Egy idő és az első varázs után persze elkezdődik maga a sport része. Amikor már több emberrel ugrunk és közben együtt egyre tovább és feljebb haladunk. Amikor a társad ott van veled szemben és együtt zuhantok az olyan adrenalin érzést ad, ami egészen fantasztikus.” – Kijelenthető őszintén, hogy számodra csak pozitív élményt adott az ejtőernyőzés? (Faggatom továbbra is Jázmint.) „Mindig és minden ugrás élmény volt. Voltak persze nehezebb feladataink, ahol a koncentráció azért nem ártott, ugyanakkor részemről soha nem volt emiatt pl. szorongás. Mi mindig úgy megyünk felugrani, hogy: jaj, de jó, végre megint ugrunk!”

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Három ifjú nyíregyházi honvéd kollégista bizonyította, hogy a bajtársiasság, a segítőkészség és a felelősségvállalás nem csupán szavak. Nyíregyházán egy hölgy a buszról történő leszállás közben rosszul lépett és leesett a járműről. Danó Krisztofer, Finta Dorián...

bővebben
Katonás éremeső Lengyelországban

Katonás éremeső Lengyelországban

Csodásan ragyogó érmekkel térnek haza a Magyar Honvédség Sportszázad katonasportolói a poznani kajak-kenu világbajnokságról. Egyéniben három arany- és öt ezüstérmet nyertek, a páros számokban egy bronzérmet, a négyesek tagjaiként pedig egy arany és egy ezüst a...

bővebben