A honvédelmi sportközpontok jelene és jövője

2026. szept. 2. - szerda

A Honvédelmi Sportszövetség elnöke Dr. Simicskó István a napokban a Vasarnap.hu szerkesztőségének adott hosszabb interjút. Alábbiakban ebből az intézményünkre vonatkozó részt szemlézzük, a Honvédelmi Sportközpontok működéséről.

Fotó: vasarnap.hu

A beszélgetés során szóba kerültek a honvédelmi sportközpontok is. Dr. Simicskó István szerint ezek a létesítmények fontos szerepet töltenek be abban, hogy a honvédelem ügye közelebb kerüljön a társadalomhoz, különösen a fiatalokhoz. A programot 2017-ben indították el, és eddig öt helyszínen – Balassagyarmaton, Baján, Újfehértón, Szarvason és Szigetváron – épültek honvédelmi sportközpontok. A HS elnöke szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a létesítményekre jelentős igény van.

A központokban többek között lövészetre, küzdősportokra és technikai sportokra is lehetőség nyílik, emellett továbbképzéseknek és különböző közösségi programoknak is helyet adnak.

Simicskó István szerint a programot érdemes lenne folytatni és további helyszínekkel bővíteni. Mint mondta, Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is egyetértett azzal, hogy a honvédelmi sportközpontok működése és fejlesztése fontos kérdés, ugyanakkor a további bővítés ütemezéséről a költségvetés ismeretében még nem tudott konkrétumot mondani.

Forrás: vasarnap.hu

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Helytálltak a bajban a nyíregyházi kadétok

Három ifjú nyíregyházi honvéd kollégista bizonyította, hogy a bajtársiasság, a segítőkészség és a felelősségvállalás nem csupán szavak. Nyíregyházán egy hölgy a buszról történő leszállás közben rosszul lépett és leesett a járműről. Danó Krisztofer, Finta Dorián...

bővebben
Katonás éremeső Lengyelországban

Katonás éremeső Lengyelországban

Csodásan ragyogó érmekkel térnek haza a Magyar Honvédség Sportszázad katonasportolói a poznani kajak-kenu világbajnokságról. Egyéniben három arany- és öt ezüstérmet nyertek, a páros számokban egy bronzérmet, a négyesek tagjaiként pedig egy arany és egy ezüst a...

bővebben